Perui körút 3: Ollantaytambo és Machu Picchu

Cuzcoba érkezésünk másnapján egész napos kirándulásra indultunk az Urubamba-völgybe, amelyet Szent Völgynek is neveznek. Az út hosszú volt ugyan, de a táj csodálatos, kopár hófödte hegycsúcsok, perui kis falvak, Pisac-i piac és Ollantaytambo. Ollantaytambo maga egy kis település, ahol egy stratégiailag fontos inka erődítmény található, ugyanis ez az egyetlen olyan inka erődítmény mely a spanyol hódítók támadását visszaverte. A lépcsőzetes romokat megmászva „megláthattuk” a szemközti hegyoldalon az istenek arcát.

A Szent Völgyből indul ki az inka ösvény, amelyen pár napos gyalogtúrával eljuthatunk a Machu Picchuhoz, mi inkább a hagyományos vasutat választottuk. Sztrájk itt is van, így Cuzcóban előbb buszra kellett szállnunk, és pár km-rel messzebb fekvő kis faluban szállhattunk fel a vonatra. No itt volt is kavarodás és tömeg, ennek köszönhetően lekéstük a vonatunkat, de ebből senki sem csinált gondot és az egyel későbbi vonatra fel is szálltunk. Csodálatos tájakon utaztunk, végig az Urubamba folyó mentén. A vasútállomásról egy kisbusz vitt fel minket a hegyre, az utat a táj látványa ellenére csukott szemmel tettem meg!!!! Meredek hegyek, óriási szakadékok… nem véletlen, hogy az inkák ilyen eldugott, távoli helyre építkeztek, ennek köszönhető, hogy ez az inka város ilyen jó állapotban megmaradt. A hosszú út után csodálatos látvány fogadott minket!

Az elveszett város, a Machu Picchu: létezik olyan elmélet, mely szerint itt a városban csak inka papok, illetve nagy tiszteletben tartott emberek éltek, de valójában a város funkciója, története nem teljesen tisztázott. A 15. században épült, és virágzása csupán fél évszázadon keresztül tartott, ezután a város elnéptelenedett, majd 1911-ben Hiram Bingam régész talált rá.

Bár a vonattal együtt lekéstük a túra elejét, még így is idegenvezetőnktől rengeteg érdekes történetet hallottunk a romvárosról. Utólag belegondolva nagy szerencse volt, hogy egyáltalán megtaláltuk vezetőnket, ugyanis naponta több ezren látogatják ezt a szent helyet. Tömeg mégsem volt, hisz a város alapterülete kb. 13 km2, és láthatóan a peruiak jó szervezők. A túra végén megkaptuk „megérdemelt” ebédjegyünket is, amit a helyi önkiszolgáló étteremben használhattunk fel. Itt ért nem kis meglepetés minket, no persze nem volt gond sem a tisztasággal, sem az ételválasztékkal, sőt nagyon finom ételeket ettünk Peruban, meglepetésünket a „Hungarian Gulash” elnevezésű húsétel okozta. Még itt a „világ végén” is szembeköszön velünk a magyar gulyás!