Tállya és Tokaj 7. - Tállya

Másnap reggeli után búcsút veszünk az udvarháztól, ami hasonlóan kellemes beszélgetés keretében történik, mint amikor megérkeztünk. Biztosítjuk vendéglátóinkat arról, hogy nagyon jól éreztük magunkat és keresve sem tudnánk semmi kifogást találni, majd elindulunk Tállya felfedezésére. Rögtön a közepén kezdjük, mégpedig nemcsak a falu, hanem Európa közepén, ugyanis 1991-ben mérésekkel megállapították, hogy éppen itt van Európa mértani közepe! A nevezetes pontot a Főnixmadár című szobor jelöli, amely Volodimir Scsur ukrán művész alkotása, aki a nyaranta itt megrendezett Közép-Európai Művésztelep és Szabadiskola rendszeres látogatója.

Innét a XVIII. századi barokk református templomhoz megyünk. Téblábolunk egy kicsit az épület körül, de persze zárva van. Már éppen indulnánk tovább, amikor megpillantjuk Godó Gábort, az éppen most érkező lelkészt, aki kérdésünkre nem csak, hogy kedvesen beljebb invitál minket, de egy alapos kiselőadást rögtönözve bemutatja nekünk a templomot is, mesél Tállyáról és mindezt olyan szívvel-lélekkel, hogy teljesen lenyűgöz minket.

Megtudjuk többek között, hogy a telket, amelyen a templom, az iskola és a lelkészlak áll, II. Rákóczi Ferenc adományozta a tállyai református egyháznak. Erről az előtérben egy márványtábla is tanúskodik. Az épület megépítése után alig egy emberöltővel a gyülekezet létszámának növekedése miatt máris bővítésre szorult, ekkor egy oldalhajót toldottak hozzá. Később került rá a torony, amelyen körben tűzőrségi erkély is van, ami nem csoda, mert a községet története során három tűzvész is sújtotta. A belső berendezés a faragott padokkal XIX. századi, copf stílusú. A szószéket egyetlen darab kőből munkálta meg a készítő mester.

Beszélgetünk még egy kicsit azalatt a pár perc alatt, amíg a kis gyülekezet tagjai megérkeznek (ma már megint nincs szükség az oldalhajóra a mindenfelé általános tendenciaként jelenlévő csökkenő létszám miatt, ezért az jelenleg el is van szeparálva a főhajótól és más célokra hasznosítják), majd magukra hagyjuk őket. De amint megtudjuk, innen senki nem szokott üres kézzel távozni: mi is gazdagabbak leszünk az élmény mellett még egy emléklappal is, amelynek szövege így szól:

„Ezen emléklappal köszönjük meg, hogy Tállya község Refomátus Gyülekezetének templomát látogatásukkal megtisztelték. Kívánjuk, a gyülekezet nevében, hogy élményekkel, örömökkel gazdagodjanak itt létük során és szép emlékekkel gondoljanak vissza az eltöltött időre. Gondoljanak vissza reánk olyan szeretettel, amilyennel mi fogadhattuk Önöket! Kívánjuk, részesüljenek e történelmi táj hangulatának ajándékaiban, gyümölcseinek zamatában, nyerjék el testük, lelkük felüdülését, gyógyulását, és kérjük Isten gazdag áldását életükre!”

Azért is másoltam be ide ezt a pár sort, mert annyira jól kifejezi mindazt, amit a tállyai emberektől kaptunk, láttunk, hallottunk rövid ottlétünk alatt az első pillanattól az utolsóig. Fogadtatásunk a Bártfay Udvarházban, a Szalonna és Szamorodni Fesztivál készséges, könnyen beszédbe elegyedő vendéglátói, az ott látott szívvel-lélekkel előadott kis színdarab, az Oroszlános Borvendéglő kifogástalan kiszolgálása, és most ez a nem várt, de mégis olyan természetesen kapott kedves fogadtatás itt a református templomban is mind-mind valóban olyan szép emlékeket hagyott bennünk, hogy biztosak vagyunk abban, hogy erre a vidékre vissza fogunk még térni.

De kanyarodjunk még vissza egy kicsit a jelenbe, mert még korántsem indulunk hazafelé. :) Az étteremként működő Vincellér Ház, majd a Borok Háza mellett elkanyarodva az Oroszlános Borvendéglővel és a Bártfay Udvarházzal szemben lévő Rácz és Koroknay Pince XIX. századi szép épületéhez érkezünk, amelynek falán tábla állít emléket Lavotta Jánosnak, aki zeneszerzőként és hegedűművészként a magyar verbunkos muzsika mestere volt és utolsó napjait itt töltötte a faluban egy barátjánál.

Innét pár lépésnyire áll egy közös telken a XVII. századi kora barokk Rákóczi-kúria,ami a szabadságharc és a Rákóczi-birtokok elkobzása után a Maillot családé lett. Mellette a XVIII. században építették fel az árnyas kis parkkal körülvett barokk Maillot-kastélyt. Nem kell messze mennük a római katolikus templomhoz sem, amelynek gótikus eredetű, de a XVIII. században barokká alakított épülete a túloldalon, kicsit arrébb található. Mikor odaérkezünk, éppen a végefelé jár az istentisztelet, így mire körbejárjuk a kis kertet, pont be is tudunk menni megnézni a gazdag barokk díszítésű templombelsőt is.

Innen elmegyünk a falu széléig, ahol a gyönyörű gesztenyefákkal szegélyezett út mentén a temető van és szép a kilátás a környező hegyekre. Visszakanyarodunk az utcák közé, hogy megkeressük még a XVIII. századi evangélikus templomot is, ami arról nevezetes, hogy itt keresztelték meg a közeli Monokon született Kossuth Lajost. Az épület előtt egy kis fából ácsolt harangláb áll.

Utoljára megpróbáljuk megtalálni az útikalauzok által említett XVIII. századi, copf stílusú Balogh-kúriát is, de nem járunk sikerrel. Pedig még utca és házszám is meg van adva, de azon a környéken az utca éppen nem egyenes, hanem valahogy érdekesen körbe-körbe fut és egyik házon sincs házszám, ami nem könnyíti meg a dolgot, de ez még nem is lenne baj, ha látnánk valami kúriaszerű épületet, de ilyet nem sikerül észrevennünk (bár ez persze könnyen lehet, hogy a mi figyelmetlenségünk…).

Időközben egyre nagyobb szürke fellegek gyülekeznek a fejünk felett. Teszünk még egy búcsúkört az autóval a faluban és aztán elindulunk hazafelé.Az idő ugyanolyan, mint amikor jöttünk: esőben érkeztünk, esőben is távozunk. De egyáltalán nem bánjuk, hiszen az a lényeg, hogy amíg itt voltunk, egy csepp sem esett. Ráadásul a tavaszi záporoktól harsogva zöldellő dombok-hegyek között autózunk, amelyek között egyre sűrűbben bukkannak fel a vakító sárga repcetáblák. Még a hazafelé vezető út is élmény ilyen gyönyörű tájon…